Közelgő programok

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
A Sátántangótól A magyar nemzet biztonságáig - Nem rossz könyvek Ott Annával és Horváth Bencével

A Sátántangótól A magyar nemzet biztonságáig - Nem rossz könyvek Ott Annával és Horváth Bencével

febr 3, 7:00du.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

2026-ban élő eseményekkel folytatódik a Nem rossz könyvek podcast: egy-egy számunkra fontos életműről fogunk közönség előtt beszélgetni meghívott vendégeinkkel.

Az első alkalommal adta magát, hogy a frissen Nobel-díjas Krasznahorkai László életműve legyen a témánk, a Magvető Kiadóval közösen szervezett beszélgetésen vendégünk pedig állandó szerkesztője, Szegő János lesz. Krasznahorkai 40 évnyi írói pályafutása során számos remekművet alkotott, mi most arra teszünk kísérletet, hogy bevezetőt és fogódzót adjunk ehhez a világhoz: hol érdemes belépni, mire érdemes figyelni, melyek azok a motívumok, melyek az elejétől a végéig jelen vannak a művekben.

Az eseményen (ahol kérdéseket és hozzászólásokat is lelkesen várunk majd) kötelező olvasmány nincs, de a legelső (Sátántangó) és a legújabb (A magyar nemzet biztonsága) könyvről biztos sok szó esik majd.

Jegyek a Tixal-oldalunkon elérhetőek korlátozott számban:
www.tixa.hu/nemrosszkonyvek1
Helyszín: Magvető Café (1074 Budapest, Dohány utca 13.)
Időpont: 2026.02.03. (kedd) 19:00 - 21:00
... BővebbenKevesebbet

184 érdeklődik  ·  16 ott lesz
Tájkép csata közben - a választási kampány eddig és ami még vár ránk

Tájkép csata közben - a választási kampány eddig és ami még vár ránk

febr 4, 5:00du.

Magvető Café

🗺️ Alig néhány hónap múlva Magyarország ismét választ. Ezúttal nem csak hangzatos lózung, hogy minden eddiginél nagyobb a tét: Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP-kormány 16 év után először néz szembe valódi kihívóval. A néhány éve szinte ismeretlen Magyar Péteren és a TISZA párton a kormánypártok eddig alig találtak fogást, ami a kihívónak kedvez, másrészt azonban a Fidesz-KDNP továbbra is szinte korlátlan erőforrásokkal gazdálkodik, amelynek a kampányban döntő szerepe lehet. Ádáz kampány zajlik tehát, a szembenálló felek minden fronton küzdenek. Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevőivel az eddigi kampányt elemezzük és persze arról is beszélgetünk még, mi várható a választásokig hátralévő rövid, de annál izgalmasabb időszakban.

Az esemény:
időpontja: 2026. február 4. szerda, 17:00-18:30
helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.
A tervezett program:

17:00 Köszöntő
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke


17:10 Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők:

-Antal Attila, jogász, politológus
-Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója
-Dull Szabolcs, újságíró, elemző, jogász
-Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője
-Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója

Technikai információk:
• Az esemény nyilvános, magyar nyelven zajlik.
• A rendezvény ingyenes, kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlapon: forms.office.com/e/cq1hFtZXHW
• Az eseményt élőben közvetítjük a Republikon Facebook-oldalán, melynek linkjét megosztjuk a Facebook-eseményben is!

Várunk minden érdeklődőt február 4-én, szerdán 17 órakor a Magvető Caféban!

---

A Republikon működését az Európai Unió támogatja. Az eseményen kifejtett nézetek és vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé.
... BővebbenKevesebbet

49 érdeklődik  ·  6 ott lesz
Erdős Gáspár: „Írta egy zsidó ember Bécs közelében” | Könyvbemutató

Erdős Gáspár: „Írta egy zsidó ember Bécs közelében” | Könyvbemutató

febr 5, 5:00du.

Magvető Café

Várkonyi Tamással, Erdős Gáspár dédunokájával, a kötet sajtó alá rendezőjével és Csősz László történésszel Szegő János beszélget.

Erdős Gáspár 65 esztendős mezőtúri zsidó polgárt 1944 júniusában deportálták Szolnokról. Feleségével együtt azon szerencsések közé tartozott, akiket nem Auschwitzba, hanem ausztriai kényszermunkára vittek. Bécs környékén írt naplója egyedi forrás a holokausztkutatás e viszonylag új területén.
Erdős kitűnő tollú krónikásnak bizonyul, az események pontos rögzítésére gondosan ügyel, a fogolytársakkal töltött mindennapokat testközelből, szinte filmforgatókönyv-szerű plaszticitással ábrázolja. Deportálásuk addigi stációit is feleleveníti üzlete bezárásától a mezőtúri gettóba költözésen át a szolnoki cukorgyári gyűjtőtáborban átélt szörnyűségekig. A napló íve e mélységből, a Bécs környéki gazdaságban, majd egy betonüzemben végigdolgozott hónapok krónikája után jut el a felszabadulás eufóriájáig. Olvasunk a hazajutás kálváriájáról, a hullámzó front életveszélyes helyzeteiről, és arról is, miként vészelte át a házaspár a hazautat egy vonat huzatos fékbódéjában.
A naplószöveget Erdős Gáspár életútjáról, valamint a bécsi deportálásokról szóló tanulmányok egészítik ki. A kötet külön érdekessége, hogy helyet kap benne egy „ki kicsoda?” a naplóban említett személyek – fogolytársak, mezőtúri szomszédok és mások – elő- és utóéletével. A számos megőrzött feljegyzés, irat, fénykép és levél közlése még élőbbé teszi a szövegeket.

A könyv itt megrendelhető: tinyurl.com/483hc6rr
A kötet a helyszínen is megvásárolható.
_ _ _ _
A helyszín a Dohány utca felől, valamint a Fókusz Könyváruház felől is megközelíthető. Késve érkező vendégeinket kérjük, hogy a Fókusz Könyváruház Rákóczi úti bejáratát használják. Köszönjük!
... BővebbenKevesebbet

153 érdeklődik  ·  29 ott lesz
FREUD CAFÉ: Hogyan segít a pszichoanalízis a körülöttünk zajló folyamatok jobb megértésében?

FREUD CAFÉ: Hogyan segít a pszichoanalízis a körülöttünk zajló folyamatok jobb megértésében?

febr 13, 6:00du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

FREUD CAFÉ: Hogyan segít a pszichoanalízis a körülöttünk zajló társadalmi-politikai folyamatok jobb megértésében?
Előadó: Dr. Göncz Kinga – pszichiáter, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, csoport-terapeuta

Az előadás moderátora: Nyerges Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus

Az előadást felvezeti: Kőszeg Sára – klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta

Helyszín: Magvető Café, Budapest, Dohány utca 13.
Dátum: 2026 február 13. 18:00-19:30

Az európai civilizáció kialakulása szorosan összefügg azzal a folyamattal, amelynek során az egyre szélesebb körű munkamegosztás a kiscsoporton túlnyúló egymásra utaltságot és ezzel párhuzamosan szükségszerű együttműködést hoz létre a társadalmakban.
A társadalmi differenciálódás szükségessé teszi a centralizált hatalmi monopólium, az állami erőszak- és adómonopólium, a társadalmi szolidaritás rendszereinek a létrehozását.

Mindehhez azonban személyiségváltozásra is szükség van: létrejön a mai értelemben vett „érett személyiség”, a korábbi külső kontroll belsővé válik, a biológiailag meghatározott szexuális- és agresszív késztetések közvetlen kiélése gátlás alá kerül, új elhárító mechanizmusok jelennek meg.
Azt látjuk azonban, hogy ez a civilizációs folyamat időről időre visszafordul – napjainkban is ilyen időszakot élünk.
A civilizáció lebomlásának a folyamata akkor indul el, ha valamilyen drámai változás következik be a szocio-kulturális környezetben: ez lehet valódi gazdasági, politikai, szociális válság, vagy csak egy szorongást keltő, bizonytalan helyzet – morális pánik –, amelyet a média nagyít fel. Ennek hatására az emberekben megrendül a bizalom a működő intézményekben, attól félnek, hogy azok nem tudják őket megvédeni a vélt vagy valódi veszélytől.
Az intézményekbe vetett bizalom helyett ilyenkor hajlamosak egy nagycsoport „védőernyőjét” keresni és olyan vezető után nézni, aki az erő és a biztonság érzését/illúzióját nyújtja.
Ez azonban egy regresszív folyamat is: a viselkedést nem a racionalitás, hanem újra az érzelmek, indulatok irányítják, elvész a realitás-kontroll, a korábban kialakult autonóm moralitás, a fejlett szuper-ego újra kihelyeződik (részben a csoportra, részben a vezetőre).
Sok múlik azon, hogy a csoport által választott vezető hogyan bánik ezzel a felhatalmazással: keres-e bűnbakokat, felszabadítja-e az agressziót, vagy ezek nélkül erősíti az összetartozást. A regresszió akkor mélyül el, ha a vezető patológiája és a nagycsoport-folyamatok negatív irányba erősítik egymást.
A pszichoanalízis segít ennek a regresszív folyamatnak a jobb megértésében azzal, hogy bepillantást enged a korai személyiség fejlődés és a nagycsoport-folyamatok dinamikájába. Azt látjuk, hogy a korai személyiség fejlődésre jellemző elhárító mechanizmusok jelennek meg ilyenkor a nagycsoport folyamatokban.
A globálisan egyre erősödő populizmus sok elemét hordozza ennek a nagycsoport-regressziónak.
Előadásomban ebből a szempontból vetem össze a liberális demokrácia és a populizmus jelenségeit, illetve részben magyarországi, részben nemzetközi példákkal illusztrálom ezeknek a folyamatoknak a kialakulását.
Kitérek arra is, hogy milyen feltételei vannak a pozitív irányú változások elindulásának, és ezek a változások milyen lépéseken keresztül tudnak létre jönni.

Az előadásra online és személyes részvételű jegyek is válthatók.
... BővebbenKevesebbet

388 érdeklődik  ·  27 ott lesz
Propaganda helyett közszolgálat - Az állami média jelene és jövője Magyarországon

Propaganda helyett közszolgálat - Az állami média jelene és jövője Magyarországon

febr 19, 10:00de.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

📺 Klasszikus közszolgálati média jelenleg nem létezik Magyarországon. A köztévé, a közrádió és az állami finanszírozású média egyéb felületei valójában nem a köz, hanem kizárólag a kormány politikai céljait szolgálják. Hol vannak már a közszolgálati médiában egykor szentírásként kezelt BBC-sztenderdek, amikor a mai magyar közmédiában az ellenzéki hangok nem jelenhetnek meg, ellentétben az orosz állami propagandával és az annak céljait szolgáló összeesküvés-elméletekkel... Ugyanakkor az is tény, hogy amióta nem működik Magyarországon valódi közmédia, a médiafogyasztási szokások is megváltoztak. Ha lesz lehetőség és politikai szándék a mai állami média átalakítására, akkor sem lehet visszatérni a 2010 előtti időkhöz, hiszen az online média elterjedése, a közösségi média térhódítása vagy épp a streaming szolgáltatók megjelenése alapjaiban változtatták meg a médiafogyasztási szokásainkat az elmúlt évtizedekben. Az állami média szükségességéről, a közszolgálati média jövőjéről, a nemzetközi modellekről és az átalakítás lehetséges irányairól beszélgetünk szakértő vendégeinkkel a Republikon Intézet legújabb konferenciáján.

Az esemény:
-időpontja: 2026. február 19. csütörtök, 10:00-12:00
-helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.

A tervezett program:
• 10:00 Köszöntő és bevezető előadás:
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke

• 10:15 Előadás – nemzetközi jó gyakorlatok
Polyák Gábor, jogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője

• 10:35 Kerekasztal-beszélgetés
Felkért vendégek:
-Benyó Rita, újságíró
-Bognár Éva, a CEU Média-, Adat- és Társadalomkutató Központjának kutatója
-Kert Attila, újságíró, hírszerkesztő, a Euronews magyar irodájának vezetője
-Kozák Márton, szociológus, ex-MTV kurátor
-Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója

Technikai információk:

• Az esemény nyilvános, magyar nyelven zajlik.
• A rendezvény ingyenes, kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlapon: forms.office.com/e/3uH7CTMKkg
• Az eseményt élőben közvetítjük a Republikon Facebook-oldalán, melynek linkjét megosztjuk a Facebook-eseményben is!

Várunk minden érdeklődőt február 19-én, csütörtökön 10 órakor a Magvető Caféban!
... BővebbenKevesebbet

122 érdeklődik  ·  8 ott lesz
További események

Korábbi programok

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
Hány nyugdíjszelvény egy élet?

Hány nyugdíjszelvény egy élet?

jan 29, 10:00de.

Harangvirág utca 7., Budapest, Hungary, 1026 Térkép

Az idősek jóléte, sorsa mindig fontos, persze négy évente mégis nagyobb hangsúlyt kap. Kérdés, hogy a fokozott érdeklődés oka a tisztességben ledolgozott élet megbecsülése vagy inkább az a tény, hogy a nyugdíjaskorúak a legaktívabbak az urnáknál. A 2026-ra készülve az idősekről szóló diskurzust a 14., a 15. és ki tudja, még hányadik havi nyugdíj ígérete, vagy például a gyógyszerek áfamentességéről szóló közbeszéd határozza meg. De mi az, amit az időskorúak valóban szeretnének? Milyen intézkedések segítik a szépkorúak erkölcsi és anyagi megbecsülését, hogyan aknázható ki az időskorúakban rejlő potenciál? Erről szól a Republikon Intézet legújabb kerekasztal-beszélgetése.

Az esemény:
-időpontja: 2026. január 29. csütörtök, 10:00-12:00
-helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.

A tervezett program:
10:00 Megnyitó
-Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

10:10-10:25 Nyitó előadás

10:30-12:00 Panelbeszélgetés
-Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnöke
-Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke
-Mihályi Péter, közgazdász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja
-Simonovits András, matematikus, közgazdász, nyugdíjas egyetemi tanár

Technikai információk:
• Az esemény nyilvános, magyar nyelven zajlik.
• A rendezvény ingyenes, kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlapon: forms.office.com/e/hjVWHjcW5a
• Az eseményt élőben közvetítjük a Republikon Facebook-oldalán, melynek linkjét megosztjuk a Facebook-eseményben is!

Várunk minden érdeklődőt január 29-én, csütörtökön 10 órakor a Magvető Caféban!
... BővebbenKevesebbet

182 érdeklődik  ·  22 ott lesz
Vitézy Péter: Fenntartható válás - könyvbemutató

Vitézy Péter: Fenntartható válás - könyvbemutató

jan 20, 6:00du.

Magvető Café

Vitézy Péter:
Fenntartható válás - Felelős felnőttek kézikönyve

📖 Könyvbemutató

2026. január 20., kedd, 18:00
Magvető Café (Budapest, Dohány utca 13., 1074)

Az esemény ingyenes, azonban limitált férőhelyű – kérjük, érkezzen időben!

A könyvbemutatón a szerzővel pódiumbeszélgetésen két, a válás és a családi krízisek területén dolgozó szakember osztja meg gondolatait a kötet témáiról.

A szerző beszélgetőtársai:

Bogár Zsuzsa, szakpszichológus, pár-és családterapeuta, egyetemi oktató

Több, mint tíz éve dolgozik speciálisan mozaikcsaládokkal és válási krízisekkel. A Mozaikcsalád Központ megalapítója és vezetője, többek között a Mozaik a családom és a Válásterápia könyvek szerzője. A kliensekkel való munka mellett rendszeresen tart a témában előadásokat, illetve pszichoedukációs médiatartalmakkal segíti a témában érintetteket.

Dr. Túry Dániel Miklós, válóperes ügyvéd, mediátor.

Ismertségét elsősorban a közösségi médiában, különösen a TikTokon működtetett, válással és családjoggal foglalkozó ismeretterjesztő csatornájának köszönheti. A mindennapokban pedig a bíróságokon képviseli ügyfeleit összetett, gyakran érzelmileg is megterhelő válóperes és gyermekelhelyezési ügyekben.

Moderátor: Korentsy Márta kiadóvezető

✍️ A helyszínen lehetőség lesz a könyv megvásárlására és dedikálására.

📖📖📖📖📖📖📖📖📖📖

Ez a könyv azoknak szól, akik nemcsak túlélni szeretnék a válást, hanem új életet is építenének - okosan, felelősségteljesen és hosszú távon fenntartható módon. Ez nem pusztán egy válásról szóló tanácsadó kézikönyv, hanem egy átfogó, gyakorlatias és empatikus útitárs, ami segít a krízisből való kilábalásban. Támogatja a felkészülést a mentális energia, az érzelmi intelligencia, a stratégiai gondolkodás és a tárgyalási készségek szempontjából. Útmutatóként szolgál, milyen szakemberekhez, mikor érdemes fordulni, hogy a válás ne csupán egy fájdalmas vég, hanem egy tudatos újrakezdés legyen, illetve támogat abban, hogy mindenki a lehető legjobbat hozza ki a saját egyedi helyzetéből.

Vitézy Péter hitelesen, gyakorlati példákkal mutatja meg, hogyan válhat a szakítás érett együttműködéssé - különösen akkor, ha gyermek is érintett, és a váló feleknek szülőtársként kapcsolatban kell maradniuk. A kötet szakmai létrejöttét Horváth Bíborka pszichológus, PhD hallgató közreműködése is segítette. A könyv mellé podcast is készül, amiben a szerző különböző szakemberekkel további nézőpontokat, eszközöket és történeteket oszt meg az újratervezéshez.

Őszinte, átgondolt, emberi - egy könyv mindazoknak, akik felelősen szeretnének válni.

✍️ Vitézy Péter több mint két évtizedes szakmai tapasztalatával és sokrétű készségeivel igazi szaktekintély a vállalati tanácsadás és tréningek területén. MBA diplomáját 2003-ban szerezte a University of Leicesteren. Elvált, erős szülői együttműködésben két fiú- és egy lánygyerek aktív apukája. Péter a Fenntartható Válás Támogatóközpont vezetője, illetve az Actionlab International tréning és szervezetfejlesztő cég ügyvezető társtulajdonosa, fókuszáltan a tartalomfejlesztési terület vezetésével foglalkozik. Emellett trénerként és tanácsadóként is aktívan tevékenykedik. Tréningjei között olyan innovatív programok szerepelnek, mint a Döntéskontroll és a Stratégiai Működés Transzformáció, amelyek révén ügyfelei jelentős fejlődést érhetnek el üzleti eredményeikben. Gazdag szakmai tapasztalata, karizmatikus személyisége és elhivatottsága révén segíti az ügyfeleit a legjobb megoldásokhoz. Péter igazolt vívóversenyző.

www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/fenntarthato-valas-felelos-felnottek-k...
... BővebbenKevesebbet

40 érdeklődik  ·  14 ott lesz
Зимова зустріч "ЧитаЄмо українською"

Зимова зустріч "ЧитаЄмо українською"

dec 20, 6:00du.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

Друзі, щиро запрошуємо на нашу «Зимову зустріч» книжкового клубу "ЧитаЄмо українською".
Зустріч, що подарує справжній затишок та натхнення у ці довгі, прохолодні зимові вечори!
Ми зануримося у світ цікавих історій, щирих емоцій та теплих спогадів. Обговоримо улюблені книги та відкриємо для себе нові літературні пригоди.
Ароматний чай, мерехтіння свічок, музика та дружні бесіди стануть справжньою магією зимового читання.
Тож до зустрічі 20 грудня о 18:00 у нашій улюбленій кав'ярні "Magvető Café".
З любов'ю, ваше "ЧитаЄмо українською"🫶
... BővebbenKevesebbet

51 érdeklődik  ·  28 ott lesz
Disegno lapszámbemutató: Total(itarian) Design

Disegno lapszámbemutató: Total(itarian) Design

dec 17, 5:00du. - dec 17, 7:00du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

A prediktív designtól a kritikai kartográfiáig – mindjárt itt a Disegno új számának bemutatója, forralt borral kísérve.
Total(itarian) Design – az új Disegno letölthető innen: we.tl/t-zTDth5ktMT. A bemutató beszélgetésen részt vesz Sebestyén Ágnes Anna, Csűrös Dávid, Schneider Ákos, Gryllus Ábris és Őze Sándor.

A Disegno új számábán a prediktív designtól a kritikai kartográfiáig számos szemszögből esik szó a világ totális áttekinthetőségéről, megtervezhetőségéről, vagy épp ennek lehetetlenségéről. Őze Sándor a technológiai logika totális kiterjesztéseként felfogott kibernetika múltjáról ír, Csűrös Dávid és Schneider Ákos azokról a kortárs folyamatokról, amelyekben az ember a totális designkörnyezetek optimalizálható elemévé válhat, a MOME-n nemrég előadást és workshopot tartó Vladan Jolert pedig épp az efféle láthatatlan rendszerek feltérképezéséről kérdezi Gryllus Ábris. Robin Schuldenfreijel Sebestyén Ágnes Anna beszélget arról, hogyan formálták a száműzetés közegei az univerzalitást megcélzó Bauhaus-mestereket és a Bauhaus-tárgyakat, míg A növekedés határai társszerzőjétől, Dennis Meadowstól friss helyzetértékelést olvashatunk a totális válságra adható globális és lokális válaszok esélyeiről. A téma Ben Highmore és Szentpéteri Márton interjújában is előkerül, többek közt a totális design esztétikumának kérdései mellett, melyekkel Horn Márton is foglalkozik, a múzeumok változó szerepéről, az élményipar és az inkluzivitás kihívásairól írva, Tillmann Ármin pedig a designkultúra nagy kérdéseit a testi tapasztalattal összeszövő Somaesthetics and Design Culture kötetet mutatja be.
... BővebbenKevesebbet

130 érdeklődik  ·  18 ott lesz
Szédületes Budapest vetítés Harcz Balázs Dániellel

Szédületes Budapest vetítés Harcz Balázs Dániellel

dec 16, 6:00du.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

📸Rendhagyó „városnézésre" invitálunk titeket Harcz Balázs Dániel és Lackfi János „Szédületes Budapest" című könyve kapcsán. Harcz Balázs Dániel vetítést tart az eseményen a könyv képeiből, és mesél a létrejöttükről, tapasztalatairól, benyomásairól. Budapest szédületes, a fotók magukkal ragadóak, Lackfi János szövegei pedig fantasztikus aláfestést adnak a fővárosunkról készült fotóknak.

📌Időpont: 2025. december 16.
📌Helyszín: Magvető Café (Budapest, Dohány u. 13, 1074)

👉A könyv megrendelhető itt: www.lira.hu/hu/konyv/muveszet/epiteszet/szeduletes-budapest-stunning-budapest-1
... BővebbenKevesebbet

36 érdeklődik  ·  11 ott lesz
Dr. Ficzere Andrea: Egészség kezdőknek és haladóknak - könyvbemutató

Dr. Ficzere Andrea: Egészség kezdőknek és haladóknak - könyvbemutató

dec 9, 6:00du.

Magvető Café

Dr. Ficzere Andrea:
Egészség kezdőknek és haladóknak - Gondolatok felelősségről, megelőzésről és a gyógyulás útjairól

📖 Könyvbemutató

2025. december 9., kedd, 18:00
Magvető Café (Budapest, Dohány utca 13., 1074)

A szerzővel Orzóy Ágnes, a könyv szerkesztője beszélget.

Az esemény ingyenes, azonban limitált férőhelyű – kérjük, érkezzen időben!

✍️ A helyszínen lehetőség lesz a könyv megvásárlására és dedikálására.

📖📖📖📖📖📖📖📖📖📖

Mi zajlik a kórházak falai között? Miért fontos a kommunikáció, a prevenció, és hogyan tudjuk elválasztani a tényeket a tévhitektől?

Dr. Ficzere Andrea könyvének célja az egészség és az egészségügy világának közérthető, de árnyalt bemutatása, legyen szó szakmabeli vagy laikus olvasóról. Olyan témákat tárgyal, amelyek rendszeresen megjelennek a különböző fórumokon. Segít a tudatosabb, kevésbé ítélkező, az egészségügyet és az egészséget objektívebben megítélő hozzáállás kialakításában, hogy valódi ,,egészségértők" lehessünk.

Az első rész belülről mutatja be a gyógyítás világát. Szó esik a vezetés dilemmáiról, az ápolói és háttérszakmák szerepéről, a munkakörülmények átalakulásáról, valamint a jövő kórházáról. A második rész a társadalom nézőpontjából vizsgálja az egészséget. Hogyan lehet emberarcú az ellátás? Mit jelent a gyógyító kommunikáció és a lelki támogatás? Milyen kihívásokkal küzd a mai ember az információs túlterheltség korszakában? Hogyan gondolkodjunk az idősek ellátásáról, a gyógyíthatatlan betegségekről vagy a halálról? És ami talán a legfontosabb: hogyan vállaljunk felelősséget saját egészségünkért? Végül a harmadik rész a mindennapokban felbukkanó tévhiteket és féligazságokat teszi mérlegre. Felhívja a figyelmet az egyéni felelősségre, és arra, hogy az egészségünket - kampányszerű döntések helyett - csak kitartó, józan, tudatos hozzáállással őrizhetjük meg.

✍️ Dr. Ficzere Andrea orvosként végzett és dolgozott sok éven keresztül. Neurológiából és reumatológiából rendelkezik szakvizsgával, klinikai évei alatt PhD fokozatot, majd a Corvinus Egyetemen egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 2012-től a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója.
2020-ban, a pandémia idején hozta létre a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítványt, amelynek legfontosabb célja felhívni a figyelmet a mentális és testi egészség, valamint az egészségtudatosság és a kritikus gondolkodás fontosságára. Tevékenysége fókuszában a betegközpontú ellátás, a dolgozók mentális és fizikális jóllétének megteremtése, a kórházi szervezetfejlesztés, valamint a lakosság egészségtudatosságának fejlesztése áll.

🔗 www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/egeszseg-kezdoknek-es-haladoknak-gondo...
... BővebbenKevesebbet

66 érdeklődik  ·  27 ott lesz
Érdekek és értékek - hova futhat ki Magyarország külpolitikája?

Érdekek és értékek - hova futhat ki Magyarország külpolitikája?

dec 9, 10:00de.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

🌍 Magyarország a méretéhez, a lakosság számához vagy épp a gazdasági jelentőségéhez képest a világpolitika hangos szereplője. Nem ritkán renitens az Európai Unióban, a szövetségeseihez képest nyitottabb a nem liberális demokráciák felé, emellett a magyar kormány a szomszédban zajló háború lezárásában is meghatározó szerepet szán önmagának. A napról napra bizonytalanabb világban egyre nehezebb átlátni, milyen kifutásai lehetnek a magyar külpolitikának, mindenesetre rengeteg kérdés vetődik fel Magyarország külügyeivel kapcsolatban: húzódnak-e még értékek a hazai diplomácia mögött vagy kizárólag érdekvezéreltek a folyamatok? Lehet-e a miniszterelnök egyszerre Trump és Putyin barátja is? Lehet-e igent mondani az Unióra, de nemet Brüsszelre? Milyen szerepet játszik ma Magyarország a NATO keleti határán? Lesz-e szerepe Magyarországnak a Ukrajna elleni orosz háború lezárásában? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Republikon Intézet decemberi, külpolitikai vitaestjén.

📅 Az esemény:
-időpontja: 2025. december 9. kedd, 10:00-12:00
-helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.

🕑 A tervezett program:

▶️ 10:00 Megnyitó
· Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke

▶️ 10:10-10:25 Előadás
· Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója - Nemzetközi kapcsolatok és közvélemény - Hogyan vélekednek a magyarok az őket körülvevő világról és a külpolitikáról?

▶️ 10:30-12:00 Panelbeszélgetés
· Balázs Péter, a CEU professor emeritusa, korábbi külügyminiszter és uniós biztos
· Kerner Zsolt, újságíró, 24.hu
· Kert Attila, újságíró, hírszerkesztő, a Euronews magyar irodájának vezetője
· Prőhle Gergely, a NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója
· Szelényi Zsuzsanna, a CEU Demokrácia Intézetének programigazgatója

ℹ️ Technikai információk:
• Az esemény nyilvános, magyar nyelven zajlik.
• A rendezvény ingyenes, kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlapon: forms.office.com/e/2PjNfQSvJx
• Az eseményt élőben közvetítjük a Republikon Facebook-oldalán, melynek linkjét megosztjuk a Facebook-eseményben is!

Várunk minden érdeklődőt december 9-én, kedden10 órakor a Magvető Caféban!

---
🇪🇺 A Republikon működését az Európai Unió támogatja. Az eseményen kifejtett nézetek és vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé.
... BővebbenKevesebbet

56 érdeklődik  ·  9 ott lesz
Londonban hely! Nádasdy Ádám és a HANEM zenekar műsora

Londonban hely! Nádasdy Ádám és a HANEM zenekar műsora

dec 1, 7:30du. - dec 1, 9:00du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

Nádasdy Ádám második otthonából, Londonból küldött levelei 2025-ben jelentek meg kötetben, a Magvető kiadónál. A 2020 és 2024 között írt levelek témája a város, annak lakói, helyszínei és eseményei, és az óhatatlan összehasonlítás Magyarországgal. A HANEM zenekar tagjai részben szintén országot váltottak az utóbbi években, és talán nem véletlen, hogy sok daluk szól elvágyódásról és hazaszeretetről. Ezek a dalok ölelik majd körbe Nádasdy Ádám felolvasását.... BővebbenKevesebbet

113 érdeklődik  ·  24 ott lesz
Londonban hely! Nádasdy Ádám és a HANEM zenekar műsora

Londonban hely! Nádasdy Ádám és a HANEM zenekar műsora

dec 1, 5:00du. - dec 1, 6:30du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

Nádasdy Ádám második otthonából, Londonból küldött levelei 2025-ben jelentek meg kötetben, a Magvető kiadónál. A 2020 és 2024 között írt levelek témája a város, annak lakói, helyszínei és eseményei, és az óhatatlan összehasonlítás Magyarországgal. A HANEM zenekar tagjai részben szintén országot váltottak az utóbbi években, és talán nem véletlen, hogy sok daluk szól elvágyódásról és hazaszeretetről. Ezek a dalok ölelik majd körbe Nádasdy Ádám felolvasását.... BővebbenKevesebbet

183 érdeklődik  ·  12 ott lesz
Vércseppek a havon - könyvbemutató és dedikálás

Vércseppek a havon - könyvbemutató és dedikálás

nov 30, 4:00du.

Magvető Café

Kint a város ünnepi fényben úszik, de bent valaki hazudik…

Ez az ünnep más lesz… hiszen a kortárs magyar szórakoztató irodalom mesterei egy igazán különleges antológiával készültek: a Vércseppek a havon című kötet karácsonyi kriminovellái izgalmas és meglepő kalandra invitálják a műfaj kedvelőit.

Advent első vasárnapján Hidas Bence, Mészáros Dorka, Pálmai-Lantos Éva, Zajácz D. Zoltán és online bejelentkezve Cserháti Éva és Mészöly Ágnes mesélnek arról, hogy milyen volt számukra az alkotói folyamat, és hogy miért izgalmas az ünnep és a bűntények párosítása.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk könyvbemutatónkra, ahol a szerzőkkel Ruff Orsolya beszélget.

Időpont: 2025. november 30. (vasárnap), 16:00
Helyszín: Magvető Café (Budapest, Dohány u. 13, 1074)
... BővebbenKevesebbet

104 érdeklődik  ·  29 ott lesz
Rendszerváltók a rendszerváltásról

Rendszerváltók a rendszerváltásról

nov 28, 6:00du. - nov 28, 8:00du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

Kőszeg Ferenc és Demszky Gábor beszélgetnek Nyáry Krisztián moderálásával Dobos Erzsébet: Rendszerváltók a rendszerváltásról c. interjúkötetéről.

Dobos Erzsébet orosz-spanyol-portugál nyelv- és irodalomszakos tanár. Foglalkozásából és személyiségéből adódóan fontosak számára a beszélgetések, mások életének, sorsának, motivációinak és világlátásának megismerése. Oktatói és kutatói pályája mellett az utóbbi években beszélgetősnek” nevezett könyveket készít, melyekben olyan embereket keres meg, akik közelmúltunk meghatározó történelmi eseményeinek aktív szereplői vagy szemtanúi voltak, mint például spanyol védettként a holokausztot túlélő magyar zsidók, az Izraelbe kivándoroltak és az 1945 után „málenkij robot” ürügyén a Szovjetunióba hurcolt magyar állampolgárok.
Ebben a könyvben azoknak a politikusoknak a visszaemlékezéseit adja közre, akik a rendszerváltást előkészítő időszakban, illetve azt követően jelentősen hozzájárultak a változások előmozdításához és megvalósításához. Egy kivételével mindannyian vállalták a beszélgetést arról, hogy családi hátterük mennyire határozta meg életük későbbi alakulását, hogyan, mikor és miért kapcsolódtak bele a politikai életbe, mi határozta meg az általuk választott politikai irányzatot, abban milyen szerepet vállaltak, és hogyan értékelik ma annak eredményeit, kudarcait.
Az interjúalanyok listájának összeállításának kiindulópontja az volt, hogy minden jelentős civil vagy politikai irányzatból, csoportosulásból megszólaltasson valakit, hozzásegítve ezzel az olvasót ahhoz, hogy minél teljesebb képet kapjon a magyar történelemnek erről a nagyon színes, mozgalmas időszakáról.
... BővebbenKevesebbet

11 érdeklődik  ·  5 ott lesz
Kapinya Viktória: Hagyaték EXtrákkal – interaktív könyvbemutató a Magvető Caféban

Kapinya Viktória: Hagyaték EXtrákkal – interaktív könyvbemutató a Magvető Caféban

nov 27, 6:00du. - nov 27, 7:30du.

Magvető Café

Kapinya Viktória legújabb regényének bemutatója, – ahogy azt a könyv címe is predesztinálja –, nyomokban extrákat tartalmaz majd. Tarts velünk a Magvető Caféba szervezett különleges utazásra, ahol a szerzővel való beszélgetésen túl egyebek mellett lehetőséged lesz a történet szereplőinek bőrébe bújni, részt venni egy izgalmas HEX-bingón, valamint természetesen dedikáltatni, fotózkodni is! Minden extra részletet azért nem lövünk le: el kell jönnöd, hogy megtudd, hogyan is született meg a könyv ötlete, hol húzódik a határ fikció és valóság között, milyen titkok lapulnak még a fiókban.

Szeretettel várunk NOVEMBER 27-én 18 órakor, Budapesten a Magvető Caféban: hozd el a legjobb barátnődet, anyukádat, vagy épp az ősellenségedet! Bárkivel is érkezel, garantáljuk, hogy extra élményekkel távozol majd.
A beszélgetést Schmidt-Czetli Ágnes irodalmi szerkesztő moderálja.
Az esemény a Partvonal Kiadó, a Líra Könyvkiadó és a Magvető Café szervezésében valósul meg.
... BővebbenKevesebbet

49 érdeklődik  ·  9 ott lesz
Bertók László: Összegyűjtött versek I–II.

Bertók László: Összegyűjtött versek I–II.

nov 25, 5:00du.

Magvető Café

– Kortárs klasszikus –

A szöveg gondozójával, Mohácsi Balázzsal Szegő János beszélget.
Közreműködik: Pataki Ferenc

📖 Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében ismerhetjük meg Bertók László izgalmas, korszakonként új és új formákat kereső költészetét. A gyűjtemény élén szerepelnek ,,a börtönt érő" versek, amelyekért 1955-ben államrend elleni izgatás vádjával elítélték Bertókot. Ezeket követik az önálló kötetek a Fák felvonulásától (1972) az immár posztumusz megjelent Együtt forogig (2020). E sor közepére pedig Bertók egyetlen szépprózainak mondott műve, a Dongó a szobában (1998) kötete is bekerült. Az életmű ,,törzsét" követően afféle függelékben szerepel még mintegy 200, kötetekbe korábban fel nem vett vers, a szerző első, 1947-re datált korai zsengéjétől egészen a halála előtt írt utolsó darabokig. Bertók László pályaíve - hogy paraszti sorból értelmiségivé lett, 19 évesen koholt vádak miatt az ÁVH börtönét is megjárta, szívós kitartással mégis kibontakoztatta költészetét, s végül kiterjedt, mintegy 25 önálló kötetet számláló életművet hozott létre, amelyet egyéb elismerések mellett Kossuth-díjjal is kitüntettek - párját ritkítja a 20. századi kortárs magyar irodalom történetében.

👉 A könyv itt megrendelhető: tinyurl.com/5n7hz2hf

☝️ A kötet a helyszínen is megvásárolható.
_ _ _ _
A helyszín a Dohány utca felől, valamint a Fókusz Könyváruház felől is megközelíthető. Késve érkező vendégeinket kérjük, hogy a Fókusz Könyváruház Rákóczi úti bejáratát használják. Köszönjük!
... BővebbenKevesebbet

125 érdeklődik  ·  30 ott lesz
Könyvbemutató / Az elfeledett boszorkányok könyve

Könyvbemutató / Az elfeledett boszorkányok könyve

nov 20, 6:00du.

Magvető Café

Tátrai Balázs, Bölecz Lilla:
Az elfeledett boszorkányok könyve – Ördöngös történetek a világ minden tájáról

📖 Könyvbemutató

2025. november 20., csütörtök, 18:00
Magvető Café (Budapest, Dohány utca 13., 1074)

Közreműködik: Nagy Katica, Kobza Vajk
valamint Tátrai Balázs.

Az esemény ingyenes, azonban limitált férőhelyű – kérjük, érkezz időben!

✍️ A helyszínen lehetőség lesz a könyv megvásárlására és dedikálására.

📖📖📖📖📖📖📖📖📖📖

Fedezd fel a világ különböző tájainak boszorkányait, és merülj el a bűbájosokról, gyógyítókról, alakváltókról és sorsforgatókról szóló ördöngös történetekben.

Ismerd meg azokat a meglepő és változatos hiedelmeket, amelyekből kiderül, hogy a boszorkányok sokkal többek ártó szándékú, képzeletbeli lényeknél - vannak köztük őrzők és tanítók, akik a természet titkait kutatják, védelmezők és felszabadítók, akik az elnyomó hatalmak ellen küzdenek, sőt, még olyanok is, akik képesek visszatérni a halálból. Ebben a gyönyörűen illusztrált kötetben olyan boszorkányokkal is találkozhatsz, akik mára kis híján a feledés homályába vesztek.

A könyv fejezeteit a tarot Nagy Arkánumának egy-egy lapjához kapcsoltuk és összekötöttük a bölcsek kövéhez vezető alkímiai lépésekkel is. Így, miközben a boszorkányokról olvasol, egy önismereti utazást is teszel, erőt merítve a hagyomány és történelem félve tisztelt ördöngöseinek legendáiból.

„Régóta rajongok mindenért, ami a folklórhoz és a boszorkánysághoz kapcsolódik. Ez a könyv minden várakozásomat felülmúlta: az illusztrációk gyönyörűek, a folklórgyűjtemény csodálatos, a szöveg pedig magával ragadó, kreatív és addiktív – egy kerek egész. Az elfeledett boszorkányok könyve inspiráló, gyógyító olvasmány, amely ötvözi a fantasztikus történeteket, a folklórt és a sokszínűséget.”
- Alan U. Dalul, The Wild Hunt

„A történetek sokáig veled maradnak, gondolkodsz rajtuk elalvás előtt, még az álmaidban is felbukkannak. A könyv betartja az ígéretét: önismereti utazásra kísér.”
- Kleo Kay, Outsideleft

www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/ezoterikus-irodalom/az-elfeledett-boszorkanyok-konyve-ord...
... BővebbenKevesebbet

38 érdeklődik  ·  19 ott lesz
Legendás igenek és nemek – Magvető 70. Egy kiadós történet 6.

Legendás igenek és nemek – Magvető 70. Egy kiadós történet 6.

nov 19, 5:00du.

Magvető Café

Vajon egy könyvkiadó története elbeszélhető a kiadott könyvekből? Hogyan kerültek fontos kéziratok a Magvetőhöz, hogyan születtek jelentős alkotói kapcsolatok? És mi a helyzet a visszautasításokkal?
Ezúttal Benedek Anna és Szegő János pillant a fiókok mélyére.

1955-ben az Írószövetség kiadójaként indult a Magvető, amely az első híradások szerint elsősorban élő íróink műveinek kiadásával foglalkozott. Ma már a kortárs és klasszikus magyar szerzők könyvei mellett világirodalmi remekműveket is megjelentet. Az ünnepi évben a könyvkiadás mellett időt és figyelmet szentel annak, hogy cikkek és visszaemlékezések, a rendelkezésre álló kiadói dokumentumok, kiadványok segítségével minél többet feltárjon, megértsen az elmúlt hetven év történetéből. Ez a kíváncsiság és törekvés hívta életre a Magvető 70 – egy kiadós történet című beszélgetéssorozatot.
... BővebbenKevesebbet

161 érdeklődik  ·  20 ott lesz
Köz-teher - Egy kulcs, több kulcs - milyen lenne az ideális magyar adórendszer?

Köz-teher - Egy kulcs, több kulcs - milyen lenne az ideális magyar adórendszer?

nov 18, 10:00de.

Magvető Café

💸 Egyik pillanatról a másikra az adórendszer került a jövő évi parlamenti választás kampányának fókuszába. A téma hatással van az emberek megélhetésére, ezért elengedhetetlen megismerni a lehetséges adórendszereket és azok lehetséges következményeit, realitásait.

💰 A pártok programjában több, különböző adóprogram merült fel, fontos körbejárni, hogy melyek azok, amiket a magyar társadalom vállalni tud. Az adózás azonban nemcsak politikai, hanem legfőképp közgazdasági kérdés. Éppen ezért gondoltuk úgy a Republikon Intézetnél, hogy itt az ideje tisztán, közérthetően beszélni a hazai adózási rendszerről, a lehetséges alternatívákról, és arról, melyik adórendszernek mik az előnyei, hátrányai. A gazdasági-, és pénzügyminiszterek reggelije nyitja a konferenciánkat, amelyen korábbi gazdasági-, és pénzügyminisztereket kérdezünk a témáról, a második részben pedig ismert közgazdászok beszélnek az adózással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.



📅 Az esemény:

-időpontja: 2025. november 18. kedd, 10:00-13:30

-helyszíne: Magvető Café, 1074 Budapest, Dohány utca 13.

🕙 A tervezett program

▶️ 10:00 Megnyitó

· Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke


▶️ 10:05 Gazdasági- és pénzügyminiszteri panel
· Csillag István, közgazdász, politikus, korábbi gazdasági és közlekedési miniszter
· Draskovics Tibor, jogász, politikus, korábbi pénzügyminiszter
· Veres János, szakközgazdász, Nyírbátor korábbi polgármestere, korábbi pénzügyminiszter

▶️ 11:45 Szünet

▶️ 12:00 Közgazdász panel

· Büttl Ferenc, közgazdász, egyetemi oktató
· Mihályi Péter, közgazdász, egyetemi tanár
· Pogátsa Zoltán, közgazdász, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője

ℹ️ Technikai információk:
• Az esemény nyilvános, magyar nyelven zajlik.
• A rendezvény ingyenes, kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlapon: forms.office.com/e/9XJc90PR2u
• Az eseményt élőben közvetítjük a Republikon Facebook-oldalán, melynek linkjét megosztjuk a Facebook-eseményben is!

Várunk minden érdeklődőt november 18-án, kedden10 órakor a Magvető Caféban!

---

A Republikon működését az Európai Unió támogatja. Az eseményen kifejtett nézetek és vélemények nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé.
... BővebbenKevesebbet

115 érdeklődik  ·  12 ott lesz
Mit jelent a személyiségzavar, a borderline vagy a nárcisztikus szó... és mit biztosan nem?

Mit jelent a személyiségzavar, a borderline vagy a nárcisztikus szó... és mit biztosan nem?

nov 14, 6:00du. - nov 14, 7:30du.

Dohány u. 13, Budapest, Hungary, 1074 Térkép

FREUD CAFÉ– ÉLŐ (és online is követhető)

Mit jelent a személyiségzavar, a borderline vagy a nárcisztikus szó... és mit biztosan nem?

Az előadást felvezeti: Kovacsics Leila
Moderátor: Ajkay Klára
A program a Magvető Café közreműködésével valósul meg.

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület által szervezett következő Freud Café előadásban Rubovszky György Zsolt
Helyszín: Magvető Café, Budapest, Dohány utca 13.
Dátum: 2025.november 14. 18:00-19:30
Előadó: Rubovszky György Zsolt - klinikai szakpszichológus, áttétel fókuszú pszichoterapeuta (TFP), pszichoanalitikus kandidátus


Napjaink közgondolkodásában, a médiában, a közösségi oldalakon gyakori téma a személyiségzavar. Gyakran olvasható valakiről, hogy „borderline” vagy „nárcisztikus”, ami címkézésnek, megbélyegzésnek, stigmának is tűnhet.

De mit is jelentenek valójában ezek a fogalmak – és mit biztosan nem? A személyiségzavar betegség, állapot vagy életvezetési nehézség? Hogyan képzeljük el a mindennapokban, és mit kezdjünk vele, ha minket vagy hozzátartozónkat érinti egy ilyen diagnózis? Aki személyiségzavarral él, azzal elnézőnek kell lenni, hiszen nem tehet semmiről, amivel megterheli a környezetét? Hogyan kell viselkednem a párommal vagy a gyermekemmel, ha kapott egy ilyen diagnózist? Hogyan kell viselkednem nekem, ha egy szakember szerint személyiségzavarom van, vagy borderline zavarral élek. Van-e belőle gyógyulás vagy kiút? Milyen terápiás lehetőségei vannak? Végtelen kérdés merül és merülhet fel a téma kapcsán...

Nem egyszerű a témáról anélkül beszélni, hogy ne essünk vagy a túlzott általánosítások vagy éppen a nagyon száraz elméleti megközelítések szélsőségeibe. Ugyanakkor a kurrens szakmai diskurzus a szakellátásban segítséget kérők körében 50-70%- ra teszi azok számát, akik pszichés problémájuk hátterében a személyiség strukturális zavarával élnek, amik a közvetlenül megtapasztalható pszichés tüneteiket okozzák többnyire. A fenti kérdések tehát mindenki számára érdekesek lehetnek, azokon túl is, akik kérdéseket, problémákat élnek meg saját életvezetésükben, és tanácstalanok, hova is forduljanak segítségért.
Előadásomban Otto F. Kernberg gondolatmenetét követve mutatom be a személyiségszerveződés főbb szintjeit: a normális, a neurotikus, a borderline és a pszichotikus működésmódokat. Ezen belül röviden kitérek a legismertebb személyiségzavarokra, különösen a borderline-ra, és megpróbálom tisztázni a hozzájuk kapcsolódó leggyakoribb tévhiteket.
A célom nem pusztán elméleti áttekintés: sokkal inkább annak segítése, hogy a hallgatóság jobban megértse, mit élhet át az érintett, hogyan érdemes hozzá viszonyulni, és milyen terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre.

Jegyvásárlás: www.tixa.hu/magvetocafe
... BővebbenKevesebbet

726 érdeklődik  ·  69 ott lesz
Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága | Beszélgetés és felolvasás

Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága | Beszélgetés és felolvasás

nov 13, 5:00du.

Magvető Café

Felolvasás és beszélgetés Krasznahorkai László új regényéről.

Résztvevők:
OBORNY BEÁTA ökológus, evolúcióbiológus kutató, az ELTE Biológiai Intézetének docense és
SZILÁGYI ANDRÁS fizikus-evolúcióbiológus, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A beszélgetést SZEGŐ JÁNOS vezeti.

A regényből MÁTÉ GÁBOR olvas fel.

A rendezvényen Krasznahorkai László nem lesz jelen.

👉 A könyv itt megrendelhető: tinyurl.com/muas8mns

☝️ A kötet a helyszínen is megvásárolható, de dedikálásra nem lesz lehetőség.

_ _ _ _
A helyszín a Dohány utca felől, valamint a Fókusz Könyváruház felől is megközelíthető. Késve érkező vendégeinket kérjük, hogy a Fókusz Könyváruház Rákóczi úti bejáratát használják. Köszönjük!
... BővebbenKevesebbet

444 érdeklődik  ·  47 ott lesz
Szabó T. Anna: Neked hoztam. Adventi könyvecske Máray Mariann rajzaival

Szabó T. Anna: Neked hoztam. Adventi könyvecske Máray Mariann rajzaival

nov 11, 5:00du.

Magvető Café

Szabó T. Annával és Máray Mariann-nal Szegő János beszélget.
Hárfán közreműködik Soós Karolina Hanna.

A várakozás öröme – az egész családnak

📖 Az advent az eljövetel, a várakozás időszaka. Készülődés és izgatottság jellemzi egyre rövidülő napjainkat. Szabó T. Anna évek óta publikál verseket erről a különleges, ünnepre forduló periódusról, amely maga is ünnep lehet, ha egy kicsit tudunk figyelni egymásra a nagy rohanásban, ajándékkeresésben és év végi hajrában. A Neked hoztam. Adventi könyvecske Szabó T. Anna verseivel és Máray Mariann rajzaival ajándék az ajándékozóknak. A felnőtteknek szóló képeskönyvben a várakozás mellett ott van a vágyakozás, a keresés mellett a találkozás, ekképp lesz az adventi ablak egyben tükör is - lássuk meg benne magunkat és egymást!

👉 A könyv itt megrendelhető: tinyurl.com/38enetbe

☝️ A kötet a helyszínen is megvásárolható.

_ _ _ _
A helyszín a Dohány utca felől, valamint a Fókusz Könyváruház felől is megközelíthető. Késve érkező vendégeinket kérjük, hogy a Fókusz Könyváruház Rákóczi úti bejáratát használják. Köszönjük!
... BővebbenKevesebbet

99 érdeklődik  ·  20 ott lesz
Jól kinéz a világ! / Szarka Klára kurátor-fotótörténész előadása

Jól kinéz a világ! / Szarka Klára kurátor-fotótörténész előadása

nov 5, 6:00du. - nov 5, 7:45du.

Magvető Café

Jól kinézünk! – ez a Limmud Magyarország 2025-ös közös tanulásainak a mottója. Idén a hagyományos, szövegalapú megközelítés mellett sok-sok korabeli kép üzenetét megfejtve fedezzük fel a zsidó történelmet és hagyományokat.

Az őszi évad 5. előadását Szarka Klára kurátor-fotótörténész 2025. november 5. szerda este 18:00-tól a Magvető Cafeban (Dohány utca 13.) tartja "Jól kinéz a világ!" címmel.
Várunk mindenkit szeretettel, legyen részese egy inspiráló beszélgetésnek és közös gondolkodásnak!

A belépés 1000 forint, melyre az alábbi linken van lehetőség:
Jegy: cooltix.hu/event/69012c00f766c44d3f4c8d27

Hogyan látjuk a világunkat és egymást, amióta fotografálnak az emberek? Könnyű és nehéz válaszolni erre a kérdésre. Néhány izgalmas példán, különleges alkotó sorsán keresztül pásztázzuk majd végig a hazai fotográfia történetét. Azt is megnézzük, kik lettek világhírű magyar fotográfusok, kikel büszkélkedünk, holott nemcsak a hírnevüket, hanem sokan az életüket is annak köszönhetik, hogy egykor elmenekültek a szülőhelyükről.


A SOROZATRÓL

Tanulunk az antijudaizmus, az antiszemitizmus és az anticionizmus történetéről, sok-sok korabeli kép tükrében.
Fényképész, rabbi és muzeológus segítségével beszélünk a képek és a zsidó hagyomány viszonyáról, valamint a képkészítés mindannyiunk által gyakorolt módjáról, a fényképezésről. Ellátogatunk egy fényképész műhelyébe, fényképpályázatot hirdetünk meg, és várjuk felvételeiteket arról, hogy milyenek látjátok a zsidó életet a mai Magyarországon.

A legjobb pályamunkákból pedig kiállítást rendezünk, amelyen Ti lesztek a tárlatvezetők.


ESEMÉNYEK

Orsós Julianna: Fordulópontok az antijudaizmus történetében az érett középkortól a felvilágosodás koráig
2025. szeptember 9., kedd 18:00
Magvető Café 1074 Budapest, Dohány u. 13.

Kovács András: A politikai és a faji antiszemitizmus
2025. szeptember 25. csütörtök, 18:00
Magvető Café 1074 Budapest, Dohány u. 13.

Berkovits Balázs: Az anticionizmus és a woke eszme
2025. október 9. csütörtök, 18:00
Magvető Café 1074 Budapest, Dohány u. 13.

Toronyi Zsuzsanna és Darvas István rabbi: A törvények tükrében - a hagyomány és a „képcsinálás” viszonya, ikonikus képek a zsidóság történetéből
2025. október 30. csütörtök, 17:00
Zsidó Múzeum 1077 Budapest, Dohány u. 2.

Szarka Klára: Jól kinéz a világ!
2025. november 5. szerda, 18:00
Magvető Café 1074 Budapest, Dohány u. 13.


TÁMOGATÓK

MAZSÖK, Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő, Mazsihisz, JDC Mozaik HUB, European Council, Dutch Jewish Humanitarian Foundation


PARTNEREK

Mazsihisz, OR-ZSE
... BővebbenKevesebbet

84 érdeklődik  ·  6 ott lesz
Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal

Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal

nov 4, 5:00du.

Magvető Café

– A kapunyitási pánik regénye –

📖 Keömley-Horváth Boglárka Petri György-díjas bemutatkozó könyve a kapunyitási pánik regénye. Főszereplője egy multinál dolgozó harmincas nő, az ő elbeszéléséből ismerjük meg családi viszonyai és babonái-rigolyái mellett ismerkedési kísérleteit is. A neve mindvégig rejtve marad, de ő maga szereti nevén nevezni a dolgokat: a szövegeit azzal a nyers őszinteséggel indítja, mint amikor letettük a telefont vagy kiléptünk a lépcsőházba a vendégségből. Így lesz az apró jelenetekből, mozaikszerűen kibomló regény az Y generáció késleltetett felnövésének, szaggatott életkezdésének a színesen megírt története. Egy, a maga módján boldogulni próbáló família és egy új család születésének kettős portréja, ahol olykor a ki nem mondott szavak lesznek a fontosabbak. Az érintések helyett azok hiánya. Az elbeszélő öniróniája is következetes: felszabadító humorral szemlélteti a fiatal felnőtt lét és a kismamaság felemás élethelyzeteit. Bridget Jones a négyes-hatoson. Helyet kér magának a kortárs prózában.

A szerzővel Szegő János beszélget. A regényből Tóth Zsófia olvas fel részleteket.

👉 A könyv itt megrendelhető: tinyurl.com/ytpmpy4b
☝️ A kötet a helyszínen is megvásárolható.

_ _ _ _
A helyszín a Dohány utca felől, valamint a Fókusz Könyváruház felől is megközelíthető. Késve érkező vendégeinket kérjük, hogy a Fókusz Könyváruház Rákóczi úti bejáratát használják. Köszönjük!
... BővebbenKevesebbet

45 érdeklődik  ·  16 ott lesz
Könyves Halloween Party a Menő Könyvekkel és General Press Kiadóval

Könyves Halloween Party a Menő Könyvekkel és General Press Kiadóval

okt 31, 6:00du. - okt 31, 11:00du.

Magvető Café

Október utolsó estéjén megváltozik a Fókusz Könyváruház és a Magvető Café! A fények elhalványulnak és a pislákoló lámpások világánál a könyvek levetik nappali csendességüket, az éjszakába lépve feltárják titkaikat és a történetek maguk is az események részeseivé válnak.

😎🐈‍⬛🧙‍♀️🧛‍♂️ Lépj be velünk ebbe a borzongató és izgalmas világba és töltsünk el együtt egy kivételes estét!
Sőt, ha jelmezben érkezel, vásárlási kedvezményt kapsz a helyszínen! 😎🐈‍⬛🧙‍♀️🧛‍♂️

Program:
18.00 - Játssz Ruff Orsolyával
19.00 - Beszélgetés Tina Köpkével, a Hunting Souls könyvek szerzőjével
20:00 - 22:00 - Interaktív szövegalkotás Király Anikóval, Madarász Évával és Mészáros Dorkával - válaszd ki te, hogyan alakítsák a történetüket!
Titkok tára mozi - szerzőink izgalmas üzeneteivel
22.00 - Eredményhirdetések

Sőt, könyves kincskeresés, kézműveskedés, jóslás, könyves Bingó is vár még rád!

💫 Gyere el, és hagyd, hogy a betűk fénye és az árnyak játéka vezethessen! A Menő Könyvek és General Press Kiadó szeretettel vár minden kedves érdeklődőt Könyves Halloween-i Party-ján! 💫


A Könyves Halloween-i Party-ra a belépés ingyenes, sőt, ha jelmezben érkezel vásárlási kedvezményt kapsz a helyszínen!
... BővebbenKevesebbet

403 érdeklődik  ·  26 ott lesz
"ЧитаЄмо українською": слово, думка та музика

"ЧитаЄмо українською": слово, думка та музика

okt 18, 6:00du.

Magvető CaféDohány u. 13Budapest,1074 Térkép

Осінь найкращий час для книг, розмов і музики. Тож щиро запрошуємо вас на теплу осінню зустріч нашого книжкового клубу "ЧитаЄмо українською", де поєднаються слово, думка та музика. Коли за вікном прохолода, а в повітрі запах листя й кориці, так і хочеться зупинитися, відкласти буденне й просто побути разом - у розмові про книги, філософію та сенси життя й усе між ними.

У програмі:
– цікава розмова про творчість, музику та літературу (зокрема і про угорського нобелівського лауреата Ласло Краснагоркаї) з прекрасним композитором та інтелектуалом Романом Меденці
– можливість поділитись своїми книжковими відгуками та творчістю в нашій постійній рубриці "Вільна сцена".

Тож нехай ця осінь буде не лише красивою, а й змістовною. Чекаємо на вас!
З любов'ю,
ваше "ЧитаЄмо українською "
Адреса: 1074 Budapest, Dohány u. 13., Magvető Café
... BővebbenKevesebbet

39 érdeklődik  ·  20 ott lesz
További események