Szép versek színház A-J. – Bemutató

Időpont
2017.10.02. - hétfő
19:30 - 21:30


3 rendező, 3 előadás, 93 vers: Indul a Szép versek színház

Első rész: Szép versek színház A-J

Verses, zenés színházi est. Előadják a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves zenés-színművész szakos hallgatói. Rendező: Székely Kriszta

A Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Azóta ez a kötet számít a magyar költészet első számú pillanatfelvételének az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseiből. Az antológiát immár évek óta Szegő János, a Magvető szerkesztője állítja össze. Nyáry Krisztián, a Magvető Café művészeti vezetője és Mikó Csaba dramaturg három neves, fiatal rendezőt kértek fel, hogy rendezzenek három előadást a kötet anyagából. A megkötés annyi volt, hogy minden költőtől hangozzon el legalább egy vers: ez produkciónként 31 verset jelent. A színészek a Színművészeti Egyetem hallgatói közül kerülnek ki. A rendezők egymástól függetlenül dolgoznak, tehát három nagyon különböző előadás létrejöttére számíthat a közönség.

Az első rész, amelyben Aczél Gézától Jász Attiláig mutatjuk be a legfontosabb kortárs költőket Székely Kriszta rendezésben kerül a színpadra, aki a IV. éves zenés-színművész osztály hallgatóival dolgozik. A Szép versek színház J-P. előadást Kovács D. Dániel rendezésében december 4-én, a Szép versek színház P-Z. előadást Szilágyi Bálint rendezésében január 29-én mutatja be a Magvető Café.

Az első előadáson Aczél Géza, Áfra János, Ágh István, Babiczky Tibor, Bajtai András, Balaskó Ákos, Balla Zsófia, Beck Tamás, Bertók László, Bíró Krisztián, Bogdán László, Borsik Miklós, Bödecs László, Csehy Zoltán, Deres Konélia, Diméány H. Árpád, Erdős Virág, Fekete Vince, Fellinger Károly, Ferencz Mónika, Garaczi László, Gerevich András, Gergely Ágnes, G. István László, Győrfi Kata, Hartay Csaba, Háy János, Hevesi Judit, Horváth László Imre és Jász Attila versei hangzanak el.

A Szép versek színház A-J című előadást bemutatja Novák Eszter és Selmeczi György zenés-színművész osztálya, Bori Réka, Borsi Balogh Máté, Brasch Bence, Czvikker Lilla, Fáncsik Roland, Fekete Gábor, Hajdu Péter, Hunyadi Máté, Imre Krisztián, Jenővári Miklós, Józsa Bettina, Kurucz Dániel, Ladányi Júlia, Litauszky Lilla, Mentes Júlia, Nagy-Bakonyi Boglárka, Széles Flóra, akik az Ódry Színpadon nagy sikerrel bemutatott előadásaik után külső színpadon együtt a Magvető Caféban állnak először együtt közönség elé.

A záróeseményre 2018. április 11-én, a Költészet napján kerül sor, amikor mindhárom előadást, egymást követően tűzzük műsorra.

Jegyár: 1500 Ft

Jegyvásárlás